Nem tűnik annyinak, de mégis. Most meg csapjunk a homlokunkra, mennyire repül az idő... Novemberben tölti be 25. évét a Faithless időtlen klasszikusa, az Insomnia. Ennek apropóján pedig elő is vettem a Reverence, debütáló albumukat, amely 1996 áprilisában jelent meg. 

Az albumon a progressive house, a downtempo és a trip hop műfajok jelennek meg. Az Insomnián kívül pedig olyan, szintén kultikus dalok kaptak helyet, mint pl. a Salva Mea vagy a Don't leave. 

Sajnos nem vagyok zeneszakértő, így nem akarok belemenni a dalok elemzésébe, és a lemez hallgatásakor még az sem mondhatom, hogy időutazásra indulok, mivel a megjelenéskor még csak másfél éves voltam. Jogos a kérdés, hogy akkor mit mondhatok? 

Ahogy elindul az első dal, a Reverence, arra késztet, hogy csukjam le a szemem, ebben a pillanatban pedig elindulok egy utazásra, ahol néha egy táncparketten állok, akarva-akaratlanul táncolnom kell, engedni az Insomnia hullámainak és érezni a Salva Mea feszültségét, riadóját, de pihenni sincs idő, mert együtt akarom énekelni Dido-val a Flowerstand Man-t. 

Csak akkor eszmélek fel, ha a lemez egy oldala véget ér... :)  

Vinylen 2015-ben jelent meg, kétlemezes kiadásban.